Napközis tábor programját színesítettük

IF

Dunaharaszti Város által szervezett nyári napközis táborban jártunk

Az idei évben a város 4 hetes napközis tábort szervezett a dunaharaszti gyerekek számára. A több száz gyerek részvételével rendezett táborba, sok hasznos program mellett volt lehetőség játékos sport foglakozásra is. Egy ilyen felkérésnek tettünk eleget, ahol sok küzdelmi játék mellett, a mindennapokban hasznos képességet, az esés technikákat próbáltuk megtanítani a gyerekeknek.

A közel 100 gyereket három csoportba osztottuk és így sikerült egy jó hangulatú és valóban hasznos szórakozást biztosítani a tábor résztvevőinek.

Bízunk benne, hogy a tábor programját tudtuk színesíteni és ősszel induló kezdő csoportunk létszáma is növekedni fog.

GI

GIIF IF IF IF

Bővebben..

Wágner Vivien egyik álma teljesült

IMG_2734

Wágner Vivien világ és Európa bajnokunk életének fontos állomásához ért

Vivien eddigi életében sok szép pillanat volt. A sportban ilyen volt a Vb és Eb cím, valamint a full-contactban szerzett profi Eb címe és lehetne sorolni a szinte megszámlálhatatlan mérkőzések és aranyak számát.

Magánéletének nagy pillanatai között valószínűleg kislányának születése kerül az első helyre, majd az érettségi bizonyítvány megszerzése és a mai napon beteljesülő álommal folytatódik a felsorolás, Vivien rendőri pályára lépett.

Jól emlékszem a nagy dilemmájára, miszerint a testnevelési vagy a rendőri pályát válassza. Ez a döntés akkor, ha nehezen is, de megszületett. Wágner Vivient, a mai napon rendőr őrmesteri rangban felavatták.

Büszkék ...

Bővebben..

Pestmegyei Kick-Box Szövetség övvizsgája

IF

2014 június 11-én kicsik és nagyok gyűltek össze, hogy tudásuknak megfelelő övfokozatot kapjanak, aminek birtokában különböző szintű versenyeken indulhatnak. A versenyzéshez szükséges testi és mentális képességek bemutatásán felül ez jó lehetőség arra is, hogy az elmúlt év szakmai munkájának eredményét is megismerjük és a fejlesztés irányait módosítsuk amennyiben szükséges. Az amatőr körülmények ellenére szép sikereket elérő sportágunk, továbbra is bővelkedik tehetségekben és ez jó jel a jövő sikereihez. A vizsgát rendező Szigetszentmiklós – Tököl Sportegyesület az elmúlt 30 évben a sportág meghatározó klubjainak egyike és a vizsgán jelenlévő gyerekek létszáma és lelkesedését nézve, ez a további sikerek folyamatosságát is biztosítani fogja...

Bővebben..

2014 Kick-Box Magyar bajnokság döntő

IF

   Kick-box Utánpótlás Magyar bajnokság döntőjének rövid beszámolója

2014. május 31-én, Dorogon rendezték meg az idei év végleges válogatott keret kialakítását befolyásoló döntőt, ahol eldőlt, hogy ki képviseli hazánkat a szeptemberben Olaszországban megrendezésre kerülő utánpótlás világbajnokságon.

Az eddigi válogatott versenyzőink mellett több újoncot is bedobtunk a versengésbe és szereplésük sikere látható eredményeket hozott, mivel 8 Magyar bajnoki cím mellett 6 ezüstérmet és 8 bronzérmet akasztottak a versenyzőink nyakába.

A tavaszi versenyévadot lezáró verseny alapján így elmondhatjuk, hogy a szakmai célok teljesültek, mert eddigi válogatott versenyzőink mindegyike ismét a Vb csapat tagja lett és versenyzői csapatunk létszáma i...

Bővebben..

Programok – 30 éves Jubileumi Kerti Parti

30 éves kerti party

Tisztelt Szülők és Kedves tanítványok!

A félév hátralevő programjai a következők:

  • Edzések június közepéig lesznek a szokott időpontokban (június 13.)
  • Vizsga: június 11. szerda Taksony Általános Iskola

18.30- 21.00 között

Vizsgadíj:

Gyerek 1500 Ft; 10-9 kyu 2000 Ft; 8-7 kyu 2500 Ft; 6-5-4 kyu 3000 Ft;         3-2-1 kyu 4000 Ft

  • Félévzáró rendezvény és 30 éves Jubileumi Kerti Parti

Június 14-én szombaton, Taksony Fitness Sziget Ifjúsági tábor

Félévzáró rendezvény: 14.00 – 18.00 között

30 éves Jubileumi Kerti Parti 18.00 – 24.00 között

Helyszínen BŰFÉ fog üzemelni!

  • Nyári edzőtáborok

-         Kicsiknek: július 28. – augusztus 2. között

-         Nagyoknak augusztus 2 – 9. között

Jelen...

Bővebben..

VI. Junior Challange Kick-box verseny – Ausztria/Mattersburg

Junior  Challange, kinder , Training,...25.5 319tn_

VI. Junior Challange – Ausztria Mattersburg

Hétvégén megrendezett nemzetközi utánpótlás verseny, jó felkészülésnek bizonyult az országos bajnokság előtt.  A csapat kiválóan szerepelt , mivel a 10 aranyérem, 7 ezüstérem és 2 bronzérem megszerzése, a verseny legeredményesebb különdíját is jelentette.  A versenyre 6 országból 36 klub érkezett és a 350 induló estig koptatta a tatamit.

Ezen a verseny is több újoncot avattunk, akik annak ellenére, hogy kevés győzelmet szereztek, de lelkes akarásuk dicséretet érdemel. Közülük Gyöngyösi Kevin aranyérme kiemelést érdemel, mivel kevin 16-os ágról négy mérkőzést megnyerve aranyérmet szerzett! J

A csapat öt válogatott versenyzője Vigmond Ricsi, Ahmad Ilias, Fésű Lali, Farkas Julianna és Els...

Bővebben..