XVIII. Jenox Kupa Nemzetközi Kick-Box verseny beszámolója
Október 4.-én s Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnokban rendeztük versenyünket. Komoly hagyományai vannak rendezvényünknek, hisz 18 éve megszakítás nélkül minden év őszén a magyar klubokon kívül több országból érkeznek versenyzők. Az idei évben 7 ország 40 klubja fogadta el meghívásunkat, ez azt jelentette, hogy ezen a hétvégén ez a viadal volt az ország legnagyobb nemzetközi eseménye.
A mérkőzések 1 ringben és 6 küzdőtéren megállás nélkül folytak, ezt csupán az eredményhirdetés és egy rövid bemutató szakította félbe.
A 269 sportoló 10 órás versengését, közel 30 bíró irányította és a lebonyolítást, klubunk 40 rendezővel biztosította.
A felnőtt Európa bajnokságok előtt megrendezett versenyünk, sok sportolónak ez jó főpróbának számított. Ezek közé tartozott Laszák Zoltán, aki magabiztos erőtől duzzadó mérkőzésen győzött 75 kg full-contact kategóriában. Zoli döntőbeli ellenfelének edzője, a második menetben feladta a mérkőzést, bedobta a törölközőt. A full-contact Eb előtt egy lengyel ellenfelet legyőzni, jó előjelnek számít.
Elszaszer Dávid ezen a versenyen light és kick-light szabályrendszerben is elindult, annak érdekében, hogy minél több mérkőzése legyen az Európa bajnokság előtt. Nagy örömünkre jó formát mutatva mindkettő szabályrendszert meg is nyerte.
Ezen a versenyen ismét láthatták Wágner Vivien világ és Európa bajnokunkat és annak ellenére, hogy Vivien jelenleg nem tud a versenyzésre koncentrálni, a rutinjával és tehetségével ismét győzni tudott.
Válogatottjaink közül még három versenyzőt kell kiemelni, mivel mindegyikük mindkét szabályrendszert megnyerték. Vetor Attila szikrázó küzdelmekben magabiztosan nyert, ezen a napon legyőzhetetlen volt. Fésű Lalee nagyon felszabadultan versenyzett, sok látványos technikát is bemutatva két aranyat „zsebelt” be. Farkas Julianna az elmúlt évek legjobb formáját mutatva szerezte győzelmeit, reméljük magára talált és jövőben kiegyensúlyozottabb lesz versenyzésre.
A felnőtt és junior válogatottjaink mögött „szorgoskodó” ifjú versenyzőink is kitettek magukért, közülük Gyöngyösi Kevin győzelmét szeretnénk kiemelni, aki az idei versenyeken kiemelkedően szerepel, ezzel jó példát mutatva utánpótlás korú sportolóinknak.
A beszámolóban kiemelt versenyzőink mellett, mindegyik, a viadalon induló sportolónk megérdemli a dicséret, mivel 12 aranyérmet, 9 ezüstérmet és 7 bronzérmet szereztünk és ezzel a 40 klub rangsorában, a második helyezést értük el.
A 18 év alatt ezeken a versenyeken nevelkedett fel Pesuth Rita, Dancsó Zoltán, Debreczeni Dezső, Mórádi Zsolt, Wágner Vivien és a jelenlegi válogatott szinte minden tagja, amire nagyon büszkék vagyunk, hogy közösségünk és a klubvezetés ilyen képességekkel rendelkezik.
Köszönet a Jenox Kft-nek, OBO Bettermann Kft-nek, Gál Pincészetnek, Henkel Magyarországnak, Reklám Dekor kft-nek, versenyünk, valamint Szigetszentmiklós és Tököl Városok működésünk támogatásáért.
Végezetül köszönjük a rendezésben segítő önkénteseinknek lelkes és színvonalas munkáját, versenyzőknek és az edzőknek meg gratulálunk az eredményekhez.
Kemény és következetes munka, valamint az azt elismerő és támogató hozzáállás, meghozta a közös sikert!
Eredmények
Aranyérmesek: Vetor Attila 2x, Fésű Lajos 2x, Farkas Julianna 2x, Elszaszer Dávid 2x, Wágner Vivien, Laszák Zoltán, Gyöngyösi Kevin, Kolozsvári Kinga
Ezüstérmesek: Vejmola Dávid, Bakó Krisztián, Vetor András, Schneider Lili, Elszaszer Kitti 2x, Wágner Vivien, Varga Daniella, Adler Viktória
Bronzérmesek: Kujbus Gergő 2x, bakó Krisztián, Adler Dávid, Soós Marianna, Kolozsvári Kinga 2x
Szép fotók az alábbi linken láthatók: