Mikulás Kupa Nemzetközi Kick-Box verseny
Egy valódi Mikulás adta át az érmeket – 6 arany, 5 ezüst és 4 bronzérem a végső mérleg
Hat ország 300 versenyzője küzdött egymással a végső győzelem reményében. Csapatunk 9 versenyzője két szabályrendszerben küzdött azért, hogy szép sikerrel zárjuk a verseny évet.
Válogatottjaink közül Elszaszer Dávid ismét kiemelkedően teljesített, mivel mindkét szabályrendszert megnyerte, így elmondhatjuk, hogy jól sikerült a főpróba, a december 20-án megrendezésre kerülő „Harcosok Klubja” viadal előtt.
Az újdonsült világbajnok versenyzőnk Vigmond Richárd is mindkét szabályrendszerben aranyéremmel zárta az évet.
Fésű Lajos kick-light kategóriában magabiztosan győzött, bízunk abban, hogy 57 kg-os súlycsoportban jövőre szép sikereket fog elérni.
Ahmad Ilias közel féléves sérüléséből felépülve ismét indult versenyen, de még nem a régi önmaga, de annak nagyon örülünk, hogy ismét ott van a legjobban között.
Közvetlen a válogatottjaink mögötti versenyzők közül ismét kiemelhetjük Gyöngyösi Kevint, aki két ragyogó győzelme után, minimális különbséggel ezüstérmet szerzett. Ezen a versenyen már oroszlán körmeit Bakó Krisztián is megmutatta, kiválóan szerepelt újoncnak számító versenyzőnk.
Kolozsvári Kinga, Adler Dávid és Soós Marian nagyok nyomdokain járnak szorgalmas munkájukkal elért érmeik, önmagukért beszélnek.
Gratulálunk a versenyzőknek és a szakmai TEAM-nek!