Klubunk arcképcsarnoka – Elszaszer Dávid

Dávid felnőtt Világ kupa győztes versenyzőnk lett idén 2017 éveben. K1 és Full-contat kategóriában amatőr válogatott, emellett a profik között is szép sikereket ér el!

Elszaszer Dávid barnaöves lett

A közelmúltban megrendezésre került megyei övvizsgán klubunk élversenyzője, Elszaszer Dávid, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy kísérletet tehetett a 3. kyu övfokozat (barnaöv) megszerzésére. Egyesületünkben az a rend, hogy erre a fokozatra már nem jelentkezik egy tanítvány, hanem a mester ajánlja fel neki a lehetőséget, hogy megmérettesse magát.

Dávid az elmúlt években mutatott hozzáállásával és teljesítményével kiérdemelte ezt a „meghívást” és élt is a kínálkozó lehetőséggel. A vizsga még egy komoly megpróbáltatást jelentett az egyébként igen intenzív versenyszezon végére, tehát Dávidnak igencsak fel kellett kötnie a nadrágot (egyelőre kék övvel J). A négy órás vizsga során a tanítványoknak bizonyítania kellett az adott fokozatnak megfelelő technikai és kondicionális felkészültségét, ami barna övről lévén szó ebben az esetben igen magas technikai színvonalat és fizikai felkészültséget jelent. Ennek Dávid teljes mértékben eleget tett, hiszen a vizsga során bemutatta a teljes technikai repertoárját, ráadásul igen nagy hatékonysággal (ezt első kézből tanúsíthatom, hiszen én voltam a párja J), sőt a vizsga megkoronázásaként minden jelenlévő felnőtt versenyzővel és az utánpótlás ászaival is megmérkőzött, mindezt pihenő nélkül.

A példaértékű helytállásnak meg is lett a jutalma, hiszen Dávid elnyerte a 3. kyu fokozat viselésének jogát, sőt Wágner Vivien világbajnokunk felajánlásaként nem is akármilyen öv kötetett a derekára, ugyanis ez az öv eredetileg az egyesület VB ezüstérmes kiválóságáé, Hudák Mariannáé volt, akitől Vivien, Vivientől pedig immár Dávid örökölte meg.

Reméljük, folytatódik ez a sikersorozat, és ha mindez továbbra is ilyen alázatos munkavégzéssel párosul, idővel Dávidból az egyesület egy újabb danos mestere lehet.

 

Laszák Zoltán

tn__D7H8965 IF DSC_0271 DSC_0302 DSC_0636 DSC_0752 DSC_0749 DSC_0747