Kedves Szülők és Versenyzők!
A szombati versenyünk az ország legnagyobb hétvégi nemzetközi sport eseménye volt. Közösségünk kiválóan teljesített, mivel 7 ország, 40 klubjának 269 versenyzője egy profin megrendezett eseményen, gyönyörű környezetben versenyezhetett.
A sok pozitív visszajelzés mellett a verseny főbírája, a Magyar Kick-Box Szövetség alelnöke Galambos Péter külön kérte, hogy adjam át köszönetét és elismerését a rendezői csapatnak.
Versenyzőink szintén kiválóan teljesítettek, mivel a hatalmas mezőnyben 12 aranyérmet, 9 ezüstérmet és 7 bronzérmet szereztek és a csapatversenyben, így a második helyen végeztünk!
Úgy gondolom, hogy küzdősportban az ország egyik legeredményesebb klubját vezetem, ahol kiváló nevelői munkát végző edzők segítik a munkámat és ezen a versenyen közösségünk jó példát mutatott abban, hogy önzetlen, egymást segítő munkával nagy célokat lehet elérni.
Aki ott volt és részese volt ennek a sikernek, azokat arra kérem, hogy osszák meg ezt az élményt közösségünk tagjaival, hogy minél többen legyünk, akik úgy gondolják, hogy érdemes ebben a klubban a fiatalok céljait segíteni.
Külön öröm, hogy az elmúlt 31 év folyamán több mint 100 versenyt rendeztünk a sportegyesületünket támogató Tököl és Szigetszentmiklós városainkban és idén egy közép Európa szintű sporteseményt rendeztünk, ami komoly értékmutatónak számít.
Végül gratulálok a versenyzőknek és edzőiknek!
Az Egyesület vezetése nevében köszönetet szeretnék mondani a segítőknek, külön köszönet a fő szponzor Jenox Kft-nek, az OBO Bettermann Hungária Kft-nek az anyagi támogatásért, a Henkel Magyarországnak és Gál Pincészetnek a különdíjakért, valamint a Reklám Dekor Kft-nek a ring díszítéséért.
Bővebb információk: www.kickboxsziget.hu
Gnyálin István
SE elnök