Diákolimpia Döntő – Békéscsaba

Diákolimpia Döntő – Békéscsaba

Utánpótlásunk az ország élvonalához tartozik – 9 aranyérem- 8 ezüstérem -5 bronzérem a mérlegünk

Szombaton, Békéscsabán, a városi sportcsarnokban rendezték meg a Diákolimpia Döntőt. A verseny eredménye a válogatott tagságért folytatott küzdelemnek egyik pontszerző viadala volt, valamint a továbbtanulás szempontjából is értékes volt, mivel a Diákolimpia eredménye a felvételi pontok számát is növeli.

A 30 sportegyesületben kickbox sportot gyakorlok közel 300 utánpótlás korú versenyzője három szabályrendszerben mérték össze tudásukat. Ebben a nagy csatában szerzett csapatunk egy kosár érmet és így a folyamatos szabályrendszerben az elsők között végzett a klubok rangsorában.

Köszönjük a szülőkből és barátokból álló szurkolótáborunk bíztatását és segítségét!

A hét végén legjobbjaink az Ausztria Classic Európa kupára mennek, míg a többiek készülnek a májusban Szegeden megrendezésre kerülő világkupára.

Erdemények:

Aranyérmeseink:

Gyöngyösi Kevin, Szikora Levente, Fésű Lajos, Vigmond Richárd, Bakó Krisztián (2), Vejmola Dániel, Kolozsvári Kinga (2)

Ezüstérmeseink:

Elszaszer Kitti (2), Adler Dávid, Vigmond Richárd, Fésű Lajos, Schneider Lili, Vejmola Dániel, Gyöngyösi Kevin

Bronzérmesek:

Szikora Levente, Adler Dávid, Farkas Julianna (2), Gyöngyösi Kevin

Gratulálunk a versenyzőknek és az edzőknek az elért eredményekhez.

Békécsaba 495