Beszámoló a nyári edzőtáborról és az Eb-re való felkészülésünkről

Nyári edzőtábor beszámolója

A klub utánpótlása és versenyzői minden évben különböző céllal edzőtáborba vonulnak.

Mindkét csoportnál cél a közösségépítés és az őszi versenyekre való felkészülés. Míg a „kicsiknél” sokféle képességfejlesztő foglalkozás van a programban, addig a versenyzőknél formaidőzítés, technika és taktikafejlesztés volt a kiemelt cél.

A hét utánpótlás válogatottunk és három felnőtt válogatott felkészítése kiemelt feladatnak számít edzőinknek, de mellette az utánpótlás nevelő munka is mindig nagy hangsúlyt kapott, ezért tudtunk 32 év óta a nemzetközi mezőnyben is folyamatosan jelen lenni.

A csapatépítő játékok, kézműves foglalkozás, uszodai programok színesítették a szakmai munkát a kicsiknél, míg a nagyok sok kínzóeszköz mellett, a „halál gödörben” robbanékonyságot fejlesztettek, a parkerdőben futás és erősítés volt a programban, sportcsarnokban technikai edzés és edzőmérkőzésen izzadtak, de pihenő napon ők is jártak az uszodában.

Csapatépítő játék videó:

A kéthetes edzőtábor nagy logisztikát kívánt, sok segítséget kaptunk a szülőktől és külön köszönjük G. Németh Irénnek a catering tevékenységét és óvó figyelmét.

Köszönjük városaink támogatását, valamint szponzoraink az OBO Bettermann és Sovány András Unitrans Kft. támogatását.

IMG_3726

 

 

20150803_120503

Az Európa Bajnokságra való felkészülés

Idén a versenyzőkkel a megszokott egyhónapos pihenő helyett már júliusban elkezdtük az UP Eb-re való felkészülést.

A nyári edzőtábor előtt átadott egyéni felkészülési terv alapján végzett munkát heti 2 alkalommal kontrolláltuk és minta edzések beiktatásával biztosítottuk a megfelelő alap állóképességet.

Az edzőtábor alatt és az utána következő „Fitness Szigetben” végzett felkészülésünk során fejlesztettük szellemi, lelki és fizikai képességeinket.

A hangulatjavító és önismereti programok mellett, idén számomra legnagyobb sikernek azt tartom, hogy a kiváló felkészülés mellett tanítványaim olvastak és kis előadásokat tartottak az elolvasott művekből.

Aki emberekkel és fiatalokkal foglalkozik, azok tudják, hogy ezért az eredményért Oszkár díjat lehet kapni:-D

és végezetül mivel zártam a felkészülést:

„Eljött a várva várt pillanat! Pénteken indul a csapat az Eb-re.

Köszönjük a szülők felkészülés alatt végzett támogatását és a versenyzői csapat többi tagjának segítő munkáját!

Júliusi és augusztusi hónapokat Én is és a Csapat is végig dolgozta, bízom a jó helytállásba.

Négy tapasztaltabb versenyző mellett három újonc van a csapatban, az elvégzett munka és forma alapján a tavalyi egynél idén több érmet várok!

Hajrá!

GI”

IMG_0052

Rendhagyó módon, most mellékelek két tanítványunk gondolatait:

Vejmola Dániel újonc válogatott versenyzőnk

Én idén jutottam a Magyar válogatott tagjai közé először, ezért kicsit félve indultam neki az egész felkészülésnek. Már nyár elején elkezdtem a készülődést.

Elsőszámú cél a felkészülés alatt a fogyás volt, mivel az én súlyom komolyan felülmúlja az átlagsúlyt a +94-es kategóriában.
Sikerült leadnom 15 kilót, és ennek köszönhetően, érezhetően jobban bírom az edzéseket, fizikailag és mentálisan egyaránt.
A júliusi felkészülési idő elején nagy hangsúlyt fektetett a Mester a fizikumunk felmérésére és fejlesztésére. Hetente 2 alkalommal tartott 1-1.5 órás edzéseket, amit kiegészített egy edzéstervvel, amiben többnyire állóképességi gyakorlatok voltak. Ezeket otthon csináltuk magunknak. Később, amíg a kicsik edzőtáboroztak, minden nap lementünk, hogy a saját edzésünk mellett, segítsünk nekik. Ez jól esett, mert amellett, hogy ezzel bemelegítettünk, mentális töltöttséget is adott az, hogy tudtam segíteni a kicsiknek.
A nagyok edzőtáborába már úgy érkeztem, hogy végig tudom csinálni nehézségek nélkül, az egész tábort.
Ez egy elkapkodott gondolat volt részemről, de az biztos, hogy ez volt az eddigi legjobb edzőtáborom, teljesítmény szempontjából. Az edzőtábor után elmentünk egy edzőmeccsre, ahol szerintem egész jól teljesítettünk, annak ellenére, hogy a harci kedv egy kicsit leült.
Végül a felkészülési időszak utolsó napjain minden nap edzettünk, de ezek az edzések már teljes mértékben az EB-n induló versenyzőkről szóltak.

Az Európa Bajnokságra Light Contact és Kicklight kategóriában is kijutottam. A cél, amit kitűztem magam elé az a Kicklight kategória I. helye, és a Light Contact kategória dobogójának bármelyik foka. Nyílván az ember mindig a legjobb szeretne lenni, de úgy gondolom, hogy azzal a munkával, amit én a felkészülésembe bele fektettem, ez a reális cél.

Elszaszer Kitti Cadet és Junior világbajnokunk rövid edzőtábori értékelője

Idén nyáron egy különleges edzőtáborban vehettem részt. A családias hangulat miatt különösen jól éreztem magam. Annak ellenére, hogy ez egy kick-box tábor volt és Európa Bajnokságra készülünk nekem mégis a „könyv” délutánok tetszettek a legjobban.

A verseny hangulat egész nyáron jelen volt. Fizikailag és mentálisan is egyaránt készültünk a versenyre. Bízom az elvégzett munkában, mert idén sokkal nagyobb hatásfokkal és tudatosabban készültünk.

Bízom a Mesteremben, izgatottan várom a meccs előtti szavait… Szinte már a fülemben hallom őket…

Ezzel zárnám soraimat, köszönöm a Mesteremnek a felkészítést!