Arcképcsarnok – Schneider Lili a kick-box UP válogatottban

Taksonyi csapat versenyzője a kick-box válogatottban

Utánpótlás Európa bajnokságot idén spanyolországi San Sebastianban rendezik. Az augusztus 23-30 között megrendezésre kerülő világversenyre utazó válogatottba GI mester 7 tanítványa is bekerült, köztük Schneider Lili, a helyi kick-box csapat versenyzője.

Idén Lili megnyerte a Magyar bajnokságot, mellette több nemzetközi versenyen való érmes helyezésével kiérdemelte, hogy Ő képviselje Magyarországot az 55 kg-os súlycsoportban.

Ezek a szép eredmények okán szeretnénk bemutatni Schneider Lilit, aki a taksonyi csapat tagjaként éli mindennapjait.

-          Mikor találkoztál először ezzel a sporttal?

Általános iskola ötödik osztályban, amikor a taksonyi iskolába jöttem. Itt hallottam először arról, hogy az iskolában vannak kick-box edzések.

-          Miért döntöttél e mellett a sport mellett?

Egyszerűen megtetszett, és szerettem volna magam egy küzdősportban kipróbálni.

-          Lány létedre nem tartod durvának?

Nem, ez a sportág elsősorban nem a durvaságról szól szerintem.

-          Mi az ami az elején megtetszett?

Az edzések felépítése és hangulata.

-          Már ötödik éve űzöd ezt a sportot, mi tetszik benne most?

Nagyon szeretem az itt kialakult közösséget, a mesterem Gnyálin István változatos edzés módszereit, a versenyekre való felkészülést.

-          Amikor egy versenyen a tatamira lépsz nincs benned félelem?

Hát előfordul, főleg ha komoly a tét vagy nem ismerem az ellenfelet.

-          Hogyan kezeled ezt a helyzetet?

Megpróbálom a félelmet elszántsággá alakítani.

-          Fontos-e számodra egy versenyen a Mester jelenléte?

Igen nagyon fontos szakmailag és lelkileg egyaránt, ahogy szerintem a többi csapattag számára is.

-          Még nagyon fiatal vagy, lassan tizenhat éves, bizonyára sok minden más is érdekel a kick-boxon kívül?

Igen, nagyon szeretek olvasni, szinte bármilyen műfaj érdekel, szeretek színházba járni, és szeretem a színjátszást, dráma tagozatos gimnáziumba járok, ill. szeretek a szabadidőmben rajzolni.

-          Ha már a szabadidőt említed, hogyan sikerül az iskola és az edzések mellett mindenre időt fordítani?

A sok utazás miatt már kicsit nehezebb mindent összeegyeztetni, mint korábban mikor helyben jártam iskolába, de azért még sikerül. Egyenlőre az iskola után a sport áll az első helyen.

-          Mi a véleményed, milyen hatása van a sportnak az élted többi részére, pl.: az iskolai teljesítményedre?

Csupa hasznos értékes hatása van, például levezeti a felgyülemlett feszültséget, energiával tölt fel, kitartásra tanít, jobb a mentális és fizikai tűrőképességem, önfegyelemre is tanít, ami jól jön az osztálytársakkal vagy a tanárokkal szemben.

-          Hogy érzed most, sok lemondással jár a sport, hiszen általában 4 edzésed van egy héten iskola mellett?

Nem panaszkodom, most úgy érzem, hogy mindenképpen megéri.

-          A családod hogyan viszonyul a sporthoz?

A családomban mindenki sportol, ez jó dolog. Támogatnak és szurkolnak nekem a versenyeken ez sokszor családi program.

-          Arról még nem beszéltünk valójában miért sportolsz?

Először is önmagamért sportolok, és a kitűzött céljaim eléréséért. Apáért, aki példakép számomra mivel ő olimpiai válogatott sportoló volt, és egyébként csapattagként négy éve együtt kickboxolunk. A Mesterért is mivel ő is  tiszteletre méltó példakép számomra, úgy mint sportoló és vezető egyaránt és a közösségért tett erőfeszítései miatt, mert így sok hozzám hasonló fiatal , egy klassz csapat tagjává válhat  a szárnyai alatt.

-          Mi a véleményed a csapatról?

A csapat mind a sportban, mind a magánéletben fontos szerepet játszik, sok segítséget kapok a tapasztaltabb sporttársaimtól az edzéseken és a versenyeken egyaránt, együtt izgulunk a többiekért és örülünk egymás sikerének. Az edzéseken kívül is szívesen csinálunk közös programokat.

-          Mik a terveid a továbbiakban?

-          A legközelebbi az augusztusi Eb Spanyolországban, ami nagyon komoly kihívás nekem, most első ízben lehetek a magyar válogatott tagja, ahol teljesítményemmel szeretnék méltó tagja lenni a csapatnak.

Lili tehát nem sokat fog pihenni nyáron, mert tudja, hogy céljaiért keményen meg kell dolgozni.

Szurkolunk Lilinek és a magyar csapatnak!

IMG_2805

DSC_0278

_D7H5807